BANG BANG!
Gyerekek, nagyon nagy ez a szám :DD imádom. És honnan ismerném, ha ez nem lenne tánctáboros zene?! :) Csütörtök este érkeztem haza a balatonföldvári tánctáborból autóval, amit apu vezet. What the fuck?! Keresd a hibát...lejárt az idő. Ülj le, egyes. A megfejtés az lett volna, hogy pénteken jövök haza a többiekkel vonattal. Az összefüggés a két mondat között pedig az, hogy lebetegedtem. Úgy kezdődött az egész, hogy szerdán délután lefeküdtem, és mire felkeltem belázasodtam. Mire lefeküdtem még hőemelkedésem SE volt, ugyanis a gyógyszer, a borogatás és a többiek kedves szavai megtették a hatást. Összepacsiztam a tánctanárommal, hogy meggyógyultam, tök jók vagyunk. Másnap reggel viszont ismét lázam lett, méghozzá elég magas. Feküdhettem gyógyszerrel a hasamban és borogotásokkal befedve az ágyamban, miközben lent üvöltetik a zenét, néha hallatszott taps is, és a jól megszokott beszámolás: 5, 6, 7 ÉS! Én meg fönt poshadtam. Nem húzom hosszúra a maradék történetet, a lényeg, hogy 3-szor is volt 40°C-os lázam, úgyhogy mindig ez a szörnyű hűtőfürdű lett a vége, ami kész kínzás volt. Hívtam aput aki értem jött, és haza hoztuk Nórit, az egyik edzőtársamat is, aki másnap utazott máshova. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott az uccsó este és pénteken, de amíg jól voltam, szuper volt a tábor. Tök rendes volt a másik csapat, és egyszerűen fantasztikus táncokat tanultunk, sok féle stílusban, és reggelente ún. "Body art" is volt, ami jógamozdulatokból áll, és iszonyat nehéz, de utána nagyon kellemes lesz a közérzeted. Érdemes kipróbálni :) Az orvostól kaptam 2 doboz antibiotikumot, amit "ha már jól vagy, akkor is szedni kell"...hát jó. Meg kell említenem, hogy a csapattársaim nagyon rendesek és figyelmesek voltak, nem tudom nekik eléggé megköszönni. <3 Most már jól vagyok, bár tegnap majdnem szívrohamot kaptam. Nagyon durva és ijesztő dolog történt, de szerencsére nem lett nagy baj a vége. Itt ültem a gépemnél, és egyszer csak annyit hallottam, hogy a macskám, Cila össze-vissza elkezdett rohangálni, mint egy őrül. Szokott néha ilyet, de ez most durvábbnak hallatszott. Gondoltam kimegyek. Az előszobában volt, és kegyetlenül rángatózott, kalimpált, utána pedig mintha valami meg akadt volna a torkán, öklendezni akart. Borzasztó látvány volt, anyuval pedig tanácstalanul álltunk fölötte. Éveknek tűnő percek után szerencsére megoldotta maga, de iszonyatosan féltem, és azt hittem már elveszítjük...állatorvost is hívtunk, nem vette fel, majd mikor visszahívott, már nem kellett, mert utána rendbe jött szegény cicám, szerintem csak az kellett neki, hogy kiöklendezzen valamit. Azóta is bennem van a féltés, pedig szerintem ez csak véletlen volt, nem betegség.  Remélem nem lesz több ilyen eset. Ma pedig végre eljutottam a könyvtárba, ettem fagyit, és 4 könyvvel(abból 1 kötelező -.- Hamlet) tértem haza, most pedig megyek dinnyét enni.

pusz :)